Ünnepi gálakoncert a Katona József Színházban
2007. december 17-én hivatalosan Kecskeméten, a Katona József Színházban zárult a Kodály Jubileumi Év. Az ünnepi díszhangverseny előtt került sor a „Serkenj fel kegyes nép!” című, Kodály Zoltán születésének 125. évfordulójára meghirdetett Kárpát-medencei műveltségi verseny ünnepélyes díjkiosztására. A versenyt szervező Jeunesses Musicales Ifjú Zenebarátok Magyarországi Egyesülete által felkért szakmai zsűri két vezetője, Eősze László zenetudós, Kodály-kutató és Szőnyi Erzsébet, a Magyar Kodály Társaság elnöke adta át a díjakat a csapatoknak és felkészítő tanáraiknak. A legszebb díjat mégis maga Kodály Zoltán adta a résztvevőknek, művei élvezetének lehetőségével - mondta el Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium kulturális államtitkára. Kodály Zoltán születésnapján emlékművet avattak a kecskemétiek
Kodály Zoltán születésének 125 évfordulóján, 2007. december 16-án avatták fel Kecskeméten a Psalmus Hungaricus című emlékművet, amely Szemők Zsuzsa szobrászművésznő alkotása. A Forrás ünnepi Kodály-számának bemutatása
A Forrás szépirodalmi, szociográfiai, művészeti folyóirat ünnepi Kodály számának bemutatójára került sor december 12-én a Bozsó Gyűjteményben. A készítők célja az volt, hogy áttekintést nyújtsanak Kodály Zoltán életútjáról, születésének 125. évfordulója alkalmából. 2008-ban is lesznek színvonalas Kodály programok
A Kodály Örökség Munkacsoport 2007 decemberében Sárközy István alpolgármester és Zombor Gábor polgármester úr jelenlétében tartotta ülését, melynek témája a Kodály- emlékév sikereinek, történéseinek, levonható konzekvenciáinak, illetve a jövő évre vonatkozó terveknek, költségvetési keretnek az áttekintése volt. "125 éve születtek" - hangverseny Kodály kortársainak emlékére
2007. november 12-én a Kodály Iskolában Matuz Gergely vezetésével lépett közönség elé a Marcato Ensemble, amely a Kodállyal egy esztendőben született lengyel Szymanowski és az orosz Sztravinszkij egy-egy művét játszotta. A mintegy 200 fős hallgatóság nagy tetszéssel fogadta a koncertet, amely a Kodály Örökség Program és a budapesti Lengyel Kulturális Intézet támogatásával valósult meg. Az Aurin Nőikar lengyelországi versenygyőzelme
A kecskeméti Aurin Leánykar korábbi, már érettségizett tagjaiból alakult Aurin Nőikar első helyezést ért el a Varsóban 2007. november 10-11-én megrendezett III. Nemzetközi Kórusverseny ifjúsági egyneműkar kategóriájában. A Durányik László által vezetett, egy éve alakult kórusnak ez volt az első nemzetközi versenye. Ének-zenei Iskolák II. Országos Találkozója
Kodály által szorgalmazott és megteremtett iskolatípusból mára sajnos egyre kevesebb működik az országban. Ezen iskolák szakemberei hasonló szakmai problémákkal küzdenek és a lehetséges megoldások megvitatása érdekében elengedhetetlen fontosságú az évente megrendezésre kerülő Ének-zenei Iskolák Országos Találkozója. Ének-zenei Iskolák II. Országos TalálkozójaA Kodály-év egyik kiemelt eseményére kerül sor a jövő hét végén Kecskeméten. Október 26-án este és 27-én napközben rendezik meg az Ének-zenei Iskolák II. Országos Találkozóját a Kodály Iskolában. A rendezvényen a Kodály Iskola kórusain kívül az ország legjobb általános kórusai közül jön el hét gyermekkar és lép fel Kecskeméten, s három szakmailag rendkívül érdekes és hasznos előadásra is sor kerül. Ének-zenei Iskolák II. Országos Találkozójának részletes programjaKecskemét, 2007. október 26-27. Bartók Vonósnégyes Kecskeméten
A Kodály-év tiszteletére kettő hangversenyt adott Kecskeméten a fennállásának ötvenedik évfordulóját ünneplő, kétszeres Kossuth-díjas Bartók Vonósnégyes. A kvartett október 15-én és 16-án igazi csemegével rukkolt elő: Bartók összes vonósnégyese elhangzott a Református Újkollégium dísztermében. |

